2015. november 14., szombat

Duzsi Csilla:
 
Hola Hungaro!
Október 19-én hajnalban indultunk Spanyolországba, Jerez de la Fronterra városába. Az egész utazás alatt nagyon izgultam de legfőképp a repülőtől féltem. Szerencsénkre minden simán ment. A reptérről taxival mentünk új lakásunkba. A szállást gyorsan elfoglaltuk, hamar megtalálta mindenki a saját kis zugát. Csütörtökön mentünk állásinterjúra és egyből dolgoztunk is. Az első hazajutás érdekesre sikerült, mivel nem tudtuk, hogy hol kell felszállni a buszra (óriási volt reggel a köd így nem igazán láttuk amit mutattak reggel) de szerencsére a spanyol emberek nagyon segítőkészek, megkérdeztük (Lőrincz Róberttel egy munkahelyen vagyunk) hogyan jutunk haza mire ők azt mondták hogy hazavisznek. Pénteken már busszal mentünk haza. A hétvégén Cadiz városát látogattuk meg. Csodás város, életemben először fürödtem az óceánban is. A fiúk persze (miért is ne) beledobtak néhányszor a vízbe, bár ezt már utazás előtt mondogatták. A következő hét hosszabb volt, de jó társaságban hamar megy az idő. Délutánonként mindenki szabad volt így filmeztünk és sétáltunk. A második hétvégén borús időnk volt, így a városban nézelődtünk. Hétfőn szünnap volt ezért ez a hét is gyorsan telt. A munka először érdekes volt, de nagyon élveztem. A lego játékhoz tudnám hasonlítan egy kis programozással megfűszerezve. A kollégák kedvesek, segítőkészek és tényleg kézzel-lábbal mutogatnak. Harmadik hétvégét szombaton Sevilla városában töltöttük, csodás időt fogtunk ki, vasárnap fürödtünk a Santa Maria playan. Kagylós, homokos part sok-sok hullámmal mindenki nagy örömére. Utolsó hét volt a legnehezebb, jól összeszokott csapat lettünk a munkában. A legjobb, hogy vissza várnak, igen kaptunk állásajánlatot. Örülök, hogy jelentkeztem a projektre mert igazán klassz csapat vagyunk, sokat tanultam és láttam és sok új és szuper barátot szereztem.
Üdvözlettel, Csilla
Miau :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése